Szinte
a legtöbb emberben él egy mélyről jövő, ősi tudattalan vágyakozás egy olyan
életállapot iránt, amit a tökéletes, felhőtlen boldogság jellemez. Ebben a
vágyakozásban gyökerezik az Édenkert mítosza.
Az
Édenkert mítosza szerint valamikor a régmúltban létezett az emberiségnek egy
otthona, a boldogság helye, amely olyan gyönyörű volt, hogy azt szinte
képtelenség elfelejteni. Isten ebből az ősi, csodálatos otthonból űzte ki az
emberiséget, mert az evett a tudás fájának a gyümölcséből.
Ez
az Édenkert azonban sohasem veszett el, most is létezik. Itt van körülöttünk,
csak mi nem vesszük észre azt, mert elvesztettük a vele való kapcsolatot. Ez az
Édenkert pedig nem más, mint maga a Természet. A Természet él, lüktet, szinte
vibrál körülöttünk. A Létezés öröme sugárzik felénk a Természet minden
élőlényéből, az állatok, a madarak, a fák tökéletesen boldogok körülöttünk.
Mi
emberek pedig kívülállók lettünk, elveszítettük a kapcsolatunkat a Természetet
átható Lét örömével. A kapcsolatnak ez az elvesztése pedig szoros
összefüggésben van azzal, hogy ettünk a tudás fájának a gyümölcséből. Ez azt
jelenti, hogy az öntudatlan boldogság állapotából öntudatra ébredtünk.
Míg
a Természetnek nincs én-tudata, addig az öntudatra ébredt emberi lény esetében
megszületett az én-tudattal rendelkező, elkülönült kis én, az ego. Ezzel az
elkülönüléssel, az öntudattal együtt azonban született meg életünkben a
szenvedés is. Így az addigi önfeledt boldogság helyébe a szenvedés lépett, mint
a jelenlegi életállapotunk legfőbb jellemzője. A szenvedés mutatja meg
számunkra azt, hogy jelenlegi tudatállapotban úton vagyunk egy másik, számunkra
kielégítőbb életállapot, egy új Édenkert felé. . A mindennapi szenvedés arra
utal, hogy egy teljesen újfajta kapcsolatot kell kialakítanunk az Élettel.
A
szenvedéstől azonban már most szeretnénk megszabadulni, szeretnénk újra
tartósan boldogok lenni, vágyunk vissza az elveszett Édenkertbe. Ennek a
vágyakozásnak a következménye, hogy sokan közülünk megpróbálnak erőszakkal,
kémiai szerek (alkohol, drogok) alkalmazásával visszalépni ebbe az elveszett,
öntudatlan boldogság állapotába. Ez azonban csak ideig-óráig sikerülhet, és a
behatolónak súlyos árat kell fizetni ezért a mesterségesen előidézett
boldogságért.
A
boldogságot tehát nem ebben az irányban kell keresnünk, mert az emberiség útján
nem lehetséges a visszafelé menet. Az Édenből tehát végleg kiűzettünk, oda már
nem térhetünk újra vissza. Keresni kell magunknak egy új Édenkertet, az Édenkert
2.0-t
Az
Édenkert 2.0-ban a Lét intenzív megéléséhez figyelem, a boldogsághoz tudatosság
kell. Az Édenkertben megélt öntudatlan egység helyett most már tudatosan kell az
Élet részévé válnunk. Ez azt jelenti, hogy már nem különülünk el tőle, hanem
tudatosan megéljük azt, hogy az Élet részei vagyunk. Tudatosan megéljük azt,
hogy az Élet egyetlen egység és mi az Élet tudatos megtestesülései vagyunk.
Ebbe
az életállapotba való belépésnek azonban ára
van. Ez az ár pedig az ego
elvesztése. Az elkülönültség megszűnésével együtt ugyanis eltűnik az ego is. Ha
azonban mélyen azonosultunk ezzel az elkülönült kis énnel, akkor szinte
lehetetlen belépnünk az Édenkert 2.0-ba, mert ez az azonosulás az elkülönültség
tudatállapotában tart bennünket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése