ÉDENKERT 2.0, AZ ÚJ ARANYKOR

Szinte a legtöbb emberben él egy mélyről jövő, ősi tudattalan vágyakozás egy olyan életállapot iránt, amit a tökéletes, felhőtlen boldogság jellemez. Ebben a vágyakozásban gyökerezik az Édenkert mítosza.

Az Édenkert mítosza szerint valamikor a régmúltban létezett az emberiségnek egy otthona, a boldogság helye, amely olyan gyönyörű volt, hogy azt szinte képtelenség elfelejteni. Isten ebből az ősi, csodálatos otthonból űzte ki az emberiséget, mert az evett a tudás fájának a gyümölcséből.

Ez az Édenkert azonban sohasem veszett el, most is létezik. Itt van körülöttünk, csak mi nem vesszük észre azt, mert elvesztettük a vele való kapcsolatot. Ez az Édenkert pedig nem más, mint maga a Természet. A Természet él, lüktet, szinte vibrál körülöttünk. A Létezés öröme sugárzik felénk a Természet minden élőlényéből, az állatok, a madarak, a fák tökéletesen boldogok körülöttünk.

Mi emberek pedig kívülállók lettünk, elveszítettük a kapcsolatunkat a Természetet átható Lét örömével. A kapcsolatnak ez az elvesztése pedig szoros összefüggésben van azzal, hogy ettünk a tudás fájának a gyümölcséből. Ez azt jelenti, hogy az öntudatlan boldogság állapotából öntudatra ébredtünk.

Míg a Természetnek nincs én-tudata, addig az öntudatra ébredt emberi lény esetében megszületett az én-tudattal rendelkező, elkülönült kis én, az ego. Ezzel az elkülönüléssel, az öntudattal együtt azonban született meg életünkben a szenvedés is. Így az addigi önfeledt boldogság helyébe a szenvedés lépett, mint a jelenlegi életállapotunk legfőbb jellemzője. A szenvedés mutatja meg számunkra azt, hogy jelenlegi tudatállapotban úton vagyunk egy másik, számunkra kielégítőbb életállapot, egy új Édenkert felé. . A mindennapi szenvedés arra utal, hogy egy teljesen újfajta kapcsolatot kell kialakítanunk az Élettel.

A szenvedéstől azonban már most szeretnénk megszabadulni, szeretnénk újra tartósan boldogok lenni, vágyunk vissza az elveszett Édenkertbe. Ennek a vágyakozásnak a következménye, hogy sokan közülünk megpróbálnak erőszakkal, kémiai szerek (alkohol, drogok) alkalmazásával visszalépni ebbe az elveszett, öntudatlan boldogság állapotába. Ez azonban csak ideig-óráig sikerülhet, és a behatolónak súlyos árat kell fizetni ezért a mesterségesen előidézett boldogságért.

A boldogságot tehát nem ebben az irányban kell keresnünk, mert az emberiség útján nem lehetséges a visszafelé menet. Az Édenből tehát végleg kiűzettünk, oda már nem térhetünk újra vissza. Keresni kell magunknak egy új Édenkertet, az Édenkert 2.0-t

Az Édenkert 2.0-ban a Lét intenzív megéléséhez figyelem, a boldogsághoz tudatosság kell. Az Édenkertben megélt öntudatlan egység helyett most már tudatosan kell az Élet részévé válnunk. Ez azt jelenti, hogy már nem különülünk el tőle, hanem tudatosan megéljük azt, hogy az Élet részei vagyunk. Tudatosan megéljük azt, hogy az Élet egyetlen egység és mi az Élet tudatos megtestesülései vagyunk.

Ebbe az életállapotba való belépésnek azonban ára van. Ez az ár pedig az ego elvesztése. Az elkülönültség megszűnésével együtt ugyanis eltűnik az ego is. Ha azonban mélyen azonosultunk ezzel az elkülönült kis énnel, akkor szinte lehetetlen belépnünk az Édenkert 2.0-ba, mert ez az azonosulás az elkülönültség tudatállapotában tart bennünket.

Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom.  A Tudat evolúciója című könyvéből