LÉTEZÜNK-E A SZEMÉLYES IDENTITÁSUNKON TÚL?

Nagyon sokszor előfordulhatott már velünk az életben, hogy egyszerre annyi elvárásnak kellett megfelelnünk, hogy úgy éreztük, hogy szinte belefulladunk az elvárások tengerébe. Hisz a munkahelyen a főnökeink azt várják el, hogy jó munkaerő, a beosztottaink, hogy jó vezető, a munkatársaink, hogy jó kolléga legyünk.

Ezek mellett az elvárások mellett ott vannak még a családtagok által támasztott elvárások, hogy jó férj, jó feleség, jó apa vagy anya, jó szülő, jó gyerek stb. legyünk. És még nem is beszéltünk a saját magunkkal szemben támasztott elvárásainkról. Joggal érezhetjük azt, hogy szinte lehetetlenség mindegyik elvárásnak megfelelnünk.

Mi tart minket meg az elvárások kényszerpályáján, miért nem tudunk egyszerűen kilépni belőlük?

A társadalmi elvárások dinamizáló erejét az adja, hogy azonosulunk ezekkel a külső-belső elvárásokkal és belőlük származtatjuk az identitásunkat. Azonosulunk a társadalmi státuszainkkal, a nemi, családi és foglakozási szerepeink maszkjaival. Ezek a maszkok sokszor annyira összeforrnak velünk, hogy nélkülük már létezni sem tudnánk. Azonosítjuk magunkat a belső elvárásainkkal, a lelkiismeretünk és igényszintünk sokszor identitásunk alapkövét alkotják.

Mivel mélyen azonosultunk ezekkel a társadalmi elvárásokkal, így nem is vesszük észre, hogy azok szinte másolatokat, hamisítványokat csináltak belőlünk. Személyes történetünk lapjait ezek a társadalom által ránk kényszerített külső erőkkel írják, ők szabják meg, hogy hogyan lássuk a világot, hogyan gondolkodjunk róla, miben higgyünk, mi az, ami jó nekünk és mi az, ami messze el kell kerülnünk.

Így veszítettük el az évek során az egyéniségünket és váltunk egy közmegegyezésen alapuló tudattalan manipuláció áldozataivá.

Ezek a társadalmi elvárások ugyanis közmegegyezésen alapulva alakultak ki az évszázadok során és manipulatívvá az tette őket, hogy ragaszkodtunk az elkülönült tudatállapotunkkal való azonosulásunkhoz. 

Így tartjuk fent közösen ezt az elkülönültségben gyökerező személyes identitást, ezt a társadalmi „lénységet”, mert tudatlanságunk miatt ragaszkodunk a formák világához, csakis itt és így tudjuk elképzelni személyes létünket.

Felmerül a kérdés, hogy tudunk-e egyáltalán elvárások nélkül élni, milyen egy elvárások nélküli élet?

Legelőször is azt kell észrevennünk, hogy nem az elvárásokkal van baj. Az elvárások természetes velejárói a formavilágbeli létünknek, mint ahogy a testünk nélkül nem tudnánk formaként létezni, úgy elvárások nélkül sem lehetünk részei ennek a társas térnek, annak a társadalomnak, amelyben jelenleg élünk.

Az elvárások kényszerítő erejét a velük való azonosulásunk adja, az, hogy ragaszkodunk a személyes identitásunkhoz, az azzal együtt járó maszkjainkhoz, amelyeknek a természetes részét képezik ezek az elvárások.

Így a kérdés helyesen feltéve az, hogy létezünk-e a személyes identitásunkon, a maszkjainkon túl?

A világunk a Tudat terében jelenik meg és benne alakul ki a változatos formák tánca. Gondolataink, érzelmeink, elvárásaink és minden érzékelt dolog a Tudatnak ebben a terében jelenik meg.

A Tudat tere, ez a Csoda az egyetlen olyan, ami nem "dolog", nem megnyilvánult, hanem egy térszerű, éber üresség, amelyben a tartalmak, a világ képe, a gondolatok, érzelmek - megjelennek.

Mi azonban jelenlegi alvó tudatállapotunkban ezekkel a Tudat terében megjelenő tartalmakkal azonosítjuk magunkat, pedig az igazi valónk nem más, mint maga a Tudat tere. Mi magunk vagyunk a Csoda!

Ha felhagyunk azzal a törekvésünkkel, hogy személyes identitásunkat a Tudat terében megjelenő tartalmakból építjük fel, és ezek helyett magunkat inkább a Tudat tereként ismerjük fel, csakis akkor létezhetünk elvárások nélkül.

Egy elvárások nélküli létben élve azonban mi továbbra is megfelelünk azoknak az alapvető társadalmi elvárásoknak, amelyek abból a státuszból adódnak, amelyet még hosszabb-rövidebb ideig betöltünk a formavilágban. Továbbra is férfiként vagy nőként, apaként vagy anyaként, orvosként vagy könyvelőként stb. viselkedünk.

A jelen pillanatban élve belső elvárásaink programjai már feloldódtak és a többi emberrel szemben támasztott elvárásainkkal sem azonosulunk többé. Egész lényünket betölti a Csoda.

Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom.  A Tudat evolúciója című könyvéből

Itt olvashatod a könyv egyes cikkeit.