A MAGÁNY SPIRITUÁLIS TITKA


Az emberek többsége nem érzi a különbséget a magány és az egyedüllét érzése között. Az egyedüllét egyben magányosságot is jelent a számunkra. A két fogalom azonban két különböző életállapotot takar. 

Míg a magány az elme, addig az egyedüllét a Tudat állapota.

Az egós elme elkülönült tudatállapotával azonosulva nem szeretünk egyedül lenni, magánynak éljük meg az egyedüllétet, nehezen viseljük el azt, szinte menekülünk előle. 

Miért menekülünk olyan görcsösen és kitartóan az egyedüllét, a magány elől?

Mert nem ismerjük önmagunkat, ezért nem szeretünk önmagunkban lenni. Ugyanis az egyedüllét szembesít bennünket azzal, hogy egész személyiségünk hamis, hogy egész identitásunk valótlan alapokra épült.

Amikor egyedül érezzük magunkat, akkor az egész lényünket elárasztó nyugtalanság és szorongás érzése jelzi azt nekünk, hogy valami nincs rendben velünk. Magányosnak érezzük magunkat, így elmenekülünk önmagunk elől, hogy másokban, vagy a gondolatainkban találjunk menedéket ezek elől az érzések elől.

Magányosnak pedig azért érezzük magunkat, mert tele vagyunk ragaszkodással. 

Ragaszkodunk a személyes identitásunkhoz, a személyes történetünkhöz, amelyben mindig mások játsszák a központi szerepeket. A magány érzése pedig veszélyezteti, megkérdőjelezi személyes identitásunk alapjait.

Igaz ugyan, hogy életünk során körülvesznek bennünket mások, a társadalom tagjaként éljünk le az életünket, de ennek ellenére legbelül elkülönült létezők maradunk egész életünkben. Legbelső lényünkben egyedül születünk, egyedül élünk és egyedül is halunk meg. Ezt az egyedüllétet pedig tévesen mindig magányként értelmezzük.

Ezt az elkülönültségből fakadó magányosság érzést csakis a Tudatnak az önmagára ébredése szüntetheti meg bennünk. 

Ha átéljük ezt a Csodát, csakis akkor jövünk rá arra, hogy az egyedüllét a mi természetes állapotunk, amelyben felragyog a semmihez sem kapcsolódó és mégis mindent átható Jelenlét.

Részlet Frank M. Wanderer Az éberség tüze című könyvéből


Megjelent FRANK M. WANDERER a CSENDES FORRADALOM szerzőjének új könyve AZ ÉBERSÉG TÜZE.
A könyv könyvesbolti forgalomba nem kerül. MEGRENDELHETŐ ITT 



Megjegyzések