Míg a magány az
elme, addig az egyedüllét a Tudat állapota.
Az egós elme elkülönült
tudatállapotával azonosulva nem szeretünk egyedül lenni, magánynak éljük meg az
egyedüllétet, nehezen viseljük el azt, szinte menekülünk előle.
Miért menekülünk olyan görcsösen
és kitartóan az egyedüllét, a magány elől?
Mert nem ismerjük önmagunkat, ezért nem szeretünk önmagunkban lenni.
Ugyanis az egyedüllét szembesít bennünket azzal, hogy egész személyiségünk
hamis, hogy egész identitásunk valótlan alapokra épült.
Amikor egyedül érezzük magunkat, akkor az egész
lényünket elárasztó nyugtalanság és szorongás érzése jelzi azt nekünk, hogy
valami nincs rendben velünk. Magányosnak érezzük magunkat, így elmenekülünk önmagunk
elől, hogy másokban, vagy a gondolatainkban találjunk menedéket ezek elől az
érzések elől.
Magányosnak pedig azért érezzük magunkat, mert tele vagyunk
ragaszkodással.
Ragaszkodunk a
személyes identitásunkhoz, a személyes történetünkhöz, amelyben mindig mások játsszák
a központi szerepeket. A magány érzése pedig veszélyezteti, megkérdőjelezi személyes
identitásunk alapjait.
Igaz ugyan, hogy életünk során
körülvesznek bennünket mások, a társadalom tagjaként éljünk le az életünket, de
ennek ellenére legbelül elkülönült létezők maradunk egész életünkben. Legbelső
lényünkben egyedül születünk, egyedül élünk és egyedül is halunk meg. Ezt az
egyedüllétet pedig tévesen mindig magányként értelmezzük.
Ezt az elkülönültségből fakadó magányosság érzést csakis a Tudatnak az
önmagára ébredése szüntetheti meg bennünk.
Ha átéljük ezt a Csodát, csakis akkor
jövünk rá arra, hogy az egyedüllét a mi természetes állapotunk, amelyben
felragyog a semmihez sem kapcsolódó és mégis mindent átható Jelenlét.
Részlet Frank M. Wanderer Az éberség tüze című könyvéből
Megjelent FRANK M. WANDERER a CSENDES FORRADALOM szerzőjének új könyve AZ ÉBERSÉG TÜZE.
A könyv könyvesbolti forgalomba nem kerül. MEGRENDELHETŐ ITT
Megjegyzések
Megjegyzés küldése